Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Szerdán éjféltől lép életbe a 25 százalékos tarifa a nem az Egyesült Államokban gyártott gépjárművekre. A japán autógyártásban mintegy 5,5 millió ember dolgozik, a vámok hatására várhatóan 0,2 százalékkal visszaesik a távol-keleti ország GDP-je, hangsúlyozta az Economxnak a szakértő.
Szerző(k): Vígh GáborEl kellett téríteni repülőjáratokat a kínai erődemonstráció miatt néhány hete, amiről nem értesítették előre Canberrát. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint egyelőre biztosított az amerikai nukleáris ernyő, ugyanakkor a mintegy 57 ezer fős, jól felszerelt és ütőképes ausztrál hadsereg túl kicsi ahhoz, hogy egyedül meg tudja védeni a hatalmas kiterjedésű országot.
Szerző(k): Vígh GáborHáromból kettő 5 ezer fő alatti településen élő, 18 év feletti tervez valamilyen lakásfelújítást idén. A Vidéki Otthonfelújítási Program állami támogatását pedig a megkérdezettek 39 százaléka veszi igénybe, ugyanakkor az emberek 86 százaléka már nem hajlandó banki hitelből felújítani, vásárolni, derül ki a Diego által megrendelt átfogó piackutatásból.
Szerző(k): Vígh GáborA saját bőrén érezheti a kanadai lakosság az új amerikai vámok negatív hatásait, de kategorikusan elutasítják még a felvetését is annak, hogy országuk az Egyesült Államok 51. tagállama legyen. A szakértők szerint a kezdeti csapást leginkább a kanadai feldolgozóipar és az erőforrás-ágazat szenvedi meg.
Szerző(k): Vígh GáborPár nappal a tömeggyilkosságok után, az Európai Unió konferenciáján az adományozók 5,8 milliárd eurót ajánlottak fel Szíria megsegítésére. A szakértő szerint akár az Aszad elleni háborút a győztes oldalon befejező csoportok is egymásnak eshetnek.
Szerző(k): Vígh GáborA szakértő szerint Magyarország, Románia, Szlovákia, és a balkáni tagjelölt országok leválasztása az Európai Unióról jól beleillene az Egyesült Államok és Oroszország alakuló érdekszövetségébe.
Szerző(k): Vígh GáborA szakértő szerint a tüntetők haragja nem csitul, ezen egy előrehozott választás és egy új kormány sem segít Szerbiában. Aleksandar Vucic pedig óriásit blöffölt, amikor azt mondta: lemond, ha bebizonyosodik, hogy hangágyút vetettek be a belgrádi tüntetők ellen március 15-én.
Szerző(k): Vígh GáborA Szovjetunió közigazgatási határait leszámítva soha nem volt kölcsönösen elismert határ Örményország és Azerbajdzsán között. A béketerv szerint az Európai Unió fegyvertelen megfigyelőit is hazaküldenék a helyszínről. Gyakorlatilag nincs olyan hatalom, amely megvédené az örményeket. Egykori szövetségesei cserbenhagyták – hangsúlyozta az Economxnak a szakértő.
Szerző(k): Vígh GáborNem kapott mentességet Japán az autó-, az acél- és alumínium exportot sújtó 25 százalékos amerikai vámra, ráadásul Washington a jen árfolyamának szándékos gyengítésével vádolja Tokiót. Donald Trump szerint a távol-keleti ország hiába szövetséges, nem szeretné, ha idegen kézbe kerülne a pittsburghi US Steel acélipari cég. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint Japánnak egyáltalán nem érdeke, hogy elmérgesedjen a kereskedelmi vita, miközben az Egyesült Államok nyomására egyre többet költ védelemre.
Szerző(k): Vígh Gábor